Tájékoztatjuk az "EU legislation on cookies" törvény értelmében, hogy az oldal kizárólag a működéséhez cookie-kat használhat, amely semmi személyes információt nem továbbít! 

Kecskeméti Fotókör

A képen azt is nézd, amit nem látsz!

Köszöntjük a Kecskeméti Fotókör honlapján!

 

A Kecskeméti Fotókör elődje 1939-ben alakult, a történelmi viharok után 1959-ben újjászerveződött. A következő évben a Klub rendezte az „Európai Fotószalonok Kiállítását” Kecskeméten. Vincze János vezetése alatt 1988-ban elnyertük a „Kiváló Egyesület” címet.

Vincze János 1999-ben bekövetkezett halála után a Fotókör átalakult. Az idősebbek elmaradoztak, és fiatalok csatlakoztak hozzá. A fotókör vezetését Fehér Kálmán és Ujvári Sándor vette át.

A fotókörünk 2011-ben újbóli átalakuláson ment keresztül, új vezetővel (Nagy Krisztián) és új helyen a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ berkein belül (2015-től Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ) folytattuk munkánkat, ahol technikai támogatást és kiállítóteret is biztosítanak számunkra.

Elmondható, hogy évente megrendezésre kerülő csoportos kiállítást rendezünk, illetve több tagunk büszkélkedhet önálló kiállítással is.

A fotókör tagjai által alkalmazott fototechnikák között a digitális fényképezés mellett megtalálhatóak az archaikus fotóeljárások is.
A fotókör fennállása óta, a tagjai több száz kiállításon szerepeltek alkotásaikkal, a zsűri elismerését elnyerve.

 

 

 

 

 

 

Belépés: